A hétvégén a Miskolcon megrendezett Kézilabda Diákolimpia Országos Döntőjén a Noszlopy Gáspár Gimnázium és Kollégium csapata az „A” kategória V-VI. korcsoportjában az első helyet szerezte meg.
Pénteken a csoportmérkőzések során először 34-14-es győzelmet arattunk a kazincbarcikai Szalézi Szent Ferenc Gimnázium ellen, majd szoros küzdelemben 31-29-re alulmaradtunk a Szegedi Deák Ferenc Gimnáziummal szemben. Szombaton a Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium ellen 32-24-re nyertünk, így 4 ponttal, a B-csoport második helyezettjeként jutottunk tovább a keresztjátékba.
A keresztjátékban a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnáziummal, az A-csoport győztesével mérkőztünk meg. A vármegyei rangadón 25-18-as eredménnyel sikerült kivívnunk a döntőbe jutást.
A fináléban ismét a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium csapatával találkoztunk. A korábbi mérkőzés tapasztalatainak köszönhetően ezúttal magabiztosabb játékkal, 35-24-es győzelemmel nyertük meg a döntőt, és ezzel megszereztük a bajnoki címet.
Egyéni elismeréseket is kaptunk: Tari Zsolt Lászlót a torna legjobb kapusának választották, míg Juhász-Tóth Zalán, balátlövőként, bekerült az All Star csapatba.
A döntőben résztvevő játékosok névsora:
- Apró Botond
- Birnbauer Zsombor
- Dopjera Ádám
- Elter Donát
- Frajt Zoltán
- Harnóczi Attila Zsombor
- Hoffmann Balázs
- Holczer Levente
- Horváth Ákos
- Juhász-Tóth Zalán
- Kovács Kristóf Dániel
- Tóth Bence Szabolcs
- Szujó Zsombor
- Tari Zsolt László
A csapatot a Veszprém Handball Academy edzője, Virág Sándor készítette fel és vezette győzelemre!
Külön köszönet illeti azokat a diákokat, akik a megyei és országos elődöntők során segítették a csapatot, és góljaikkal hozzájárultak a továbbjutáshoz:
- Árkos Ádám
- Edwards Benjamin
- Bock Csaba
- Szilléry Dániel
- Fazekas Gergő
- Gáncs-Pető Levente
- Iváncsik Máté
- Viczina Máté
- Szabadi Zsolt
Gratulálunk minden játékosnak és edzőjüknek! Köszönjük a Veszprém Handball Academy és az Éles Kézisuli támogatását.
Hajrá Noszlopy, hajrá Veszprém!